A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mustang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mustang. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 25., szombat

Dieterr89 repülői

Viszonylag ritka, hogy egyetlen alkotó műveiből szemezgetek, de azt hiszem, most érdemes kivételt tenni.

Amikor nem is olyan régen elkezdtem repülőket építeni, szerettem volna a lehető legkisebbre menni, de olyan léptékben, amiben még viszonylag sok részletet hozzá tudok adni. Így kötöttem ki az 1:48-nál. Ilyen léptékben készült a MiG-15 és a Bf-109 is, és ebben készülnek a következők is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennél kisebbel érdemes próbálkozni.

Márpedig Dieterr89 bizonyítja, hogy lehet. Nemhogy egy-egy gépet, de egész légierőt épített 1:70-ben. Kezdetnek itt egy Messerschmitt 109-es. Szerintem nagyon jól hozza az eredeti gép formáját.

Itt pedig ellenfele a keleti fronton, egy Lavocskin La-5-ös. Ez igazi ritkaság, nem sok szovjet háborús gépet láttam még LEGO-ból. Érdekessége a csillagmotor:


A sivatagi Ju-87 Stuka esetében külön kihívást jelentett a fix, nem behúzható futómű és a hajlított szárny:

"Támadója" pedig egy szintén sivatagi álcázófestéssel repülő Spitfire:

A háború előrehaladtával megjelentek a Mustang-ok is, ledobható póttartályokkal:


Ellenfele pedig az egyik első sugárhajtású vadász, egy Messerschmitt Me-262-es. Szerintem ez még a többinél is jobban sikerült:

A végére pedig két modern gép maradt. Ez egy F-16 Fighting Falcon:
Párja pedig egy Magyarországon is jól ismert MiG-29:


Kiváló repülős gyűjtemény, csak így tovább!

2013. április 28., vasárnap

A hobbin túl

A LEGO virágzik a világhálón: aki építeni szeretne, a gyári készleteken túl rengeteg egyéb segítséget talál: lehet kockákat rendelni a Bricklink-ről, régebbi készleteket az Ebay-ről, útmutatókat találni és ihletet meríteni a rengeteg közösségi oldal valamelyikéről.

Ezzel együtt az esetek túlnyomó többségében ez megmarad szabadidős időtöltésnek és pénznyelőnek. Az ismertebb építők közük vannak, akik útmutatót is készítenek népszerűbb alkotásaikhoz, mások csak elvétve foglalkoznak ilyesmivel. Ez nem is csoda: az interneten közölt modellek többsége rendkívül bonyolult, törékeny, különleges elemeket tartalmaz, stb.

Érdekes kivétel Daniel Siskind, a Brickmania alapítója és üzemeltetője, aki a LEGO cégtől teljesen független vállalkozást épített a saját maga által tervezett készletek gyártására és forgalmazására. A megtörtént háborúk feldolgozása érthető okokból továbbra is tabu a LEGO saját tervezői számára, ezt a piaci rést próbálja kihasználni a Brickmania, és több, mint 50, főleg háborús témájú készletet kínál vásárlásra a II. világháborútól egészen a modern hadseregekig.

A modellek gyári LEGO kockákból készülnek. Egyedi készletekről lévén szó, az áruk érezhetően az anyacég modelleinek ára fölött mozog. Ez a Jeep például az olcsóbb és egyszerűbb modellek közül való, jelenleg 35 dollárért kapható akciósan, szállítási költség nélkül. A készlet besorolása "Durabilder", azaz várhatóan nem fog egyből atomjaira esni, ha kézbe veszi egy gyerek.


Ennyi pénzért a vásárló egyedi csomagolású, a gyárihoz hasonló minőségű, de annál jóval egyedibb készletet kap útmutatóval, készlettől függően minifiggel és egyéb extrákkal.


A választék gerincét háborús járművek, leginkább tankok adják a világ minden tájáról: vannak német, amerikai és szovjet járművek is, mint például a lent látható T-34-es. Ez a modell már jóval összetettebb, vezetővel, forgatható toronnyal és működő lánctalpakkal. 724 kockát tartalmaz, az ára pedig jóval borsosabb, 345 dollár.


A tankok mellett többféle jármű is található, mint például ez az amerikai CCKW teherautó, szintén a háborúból. Ez a közepes készletek közé tartozik a maga 100 dolláros árával.


A választékban néhány légijármű is található, mint például ez a P-51 Mustang. Ez a modell szintén Durabuilder, a CCKW-hez hasonló darabszámmal, szintén 100 dolláros áron.


A készletek ára hallatán bizonyára többen felszisszennek. Ez egyfelől érthető, hiszen a LEGO amúgy sem tartozik a legolcsóbb játékok közé, és ezek a készletek érezhetően drágábbak az LEGO cég hasonló darabszámú készleteinél.

Másrészt nyilvánvaló, hogy az alapító rengeteg munkát fektetett a Brickmania-ba. Egyrészt a tervezés, útmutató készítése, csomagolás megszervezése mind-mind idő, pénz, és energia. Az is világos, hogy ezekből a készletekből jóval kevesebb fog elkelni. A legnehezebb feladat valószínűleg a kockák beszerzése a kellő mennyiségben, és annak biztosítása, hogy a rengeteg speciális elem, minifig, stb. mind elérhető legyen. A némileg kisebb MiG-15 alkatrészeinek beszerzése is simán belekerült 80 dollárba és rengeteg időbe.

Azt gondolom, akit érdekelnek a háborús készletek, és nem szeretne saját maga a tervezéssel vagy a kockák beszerzésével bíbelődni, annak a Brickmania jó alternatíva.

(A kockak.hu semmilyen anyagi vagy más kapcsolatban nem áll a Brickmania üzemeltetőivel.)

2013. március 9., szombat

Amit bárki megépíthet

Tervem volt, hogy több saját alkotásomat szabadon elérhetővé tegyem. Szerintem a Rebrickable a legjobb hely erre, úgyhogy napokkal ezelőtt el is indítottam a dolgot. Szerencsére az eltelt néhány nap pont elég volt arra, hogy a modellek átmenjenek a kézi ellenőrzésen, úgyhogy íme a felhozatal.

Először is, megvan még a Mustang, amiből anno Youtube videó is készült. Sőt, azóta valaki más letöltötte, és csinált belőle ő is :)


És felkerült a micro MiG-15-ös és a MiG-21-es is:




És végül, de nem utolsósorban megvan a nagyobb MiG-15-ös is:



Az útmutatók LEGO Digital Designerrel készültek, úgyhogy nem képviselnek túl nagy művészi értéket, de a célnak megfelelnek.

Jó építést, és ne felejtsetek szólni, ha megvan valamelyik, vagy ha YouTube videóba teszitek őket! :)

2013. február 16., szombat

Menő dolgok

Egy pár menő dolog a közelmúltból.

Megjelent egy hivatalos videó az új, nagy X-szárnyúról. 1558 kockából fog állni, várhatóan az év második felében kerül a boltokba. Ha az Államokban élnék, és befektetési céllal vásárolnék LEGO készleteket, biztosan betáraznék belőle - szerintem évek múlva is lesz rá kereslet.


Szerintem ez a Szojuz űrhajó oltári menő. Még akkor is, ha kocka nem nagyon van benne. pasukaru76 alkotása.


Dieter89 követte el ezt a remek P-51 Mustangot. Irigy is vagyok rá. Kár, hogy lemaradt vele a nagy versenyről (amin egyébként a futottak még kategóriába sikerült becsúsznom a MiGekkel).


Kötelező heti menő microscale alkotásunk pedig ez, True Dimensions jóvoltából:


Ígérem, egyszer majd lesznek saját alkotások is. Viszlát a jövő héten!

2010. április 1., csütörtök

Építs saját Mustang-ot!

A mini Ford Mustang-ról régebben többször esett már szó a blogon. A videó fenn van a YouTube-on, és azóta is a legnézettebb videók egyike, a lelkes nézők pedig folyamatosan követelik, hogy lehessen nekik is sajátjuk.

Mivel nem vagyok egy LDraw profi, nem csináltam olyan jó leírást, mint például _lichtblau_. De aki igazán szeretné, megtalálja a módját, hogy megépíthesse.

  1. Ha még nem tetted meg, töltsd le és telepítsd a Lego Digital Designert (LDD).
  2. Töltsd le a Mustang modellek egyikét (vagy klikk a képekre), és nyisd meg LDD-ben.






Ha ez megvan, kedvünk szerint pimpelhetjük a masinát: új színek, spoiler, tető, akármi.


Ha kész, az alábbi dolgokat lehet vele kezdeni:
  • A "View / Building guide mode" menüpontban építési útmutatót készíthetünk, és végig is klikkelhetjük. Ha megvan az összes kocka, ami kell, akkor kész is vagyunk.
  • A "View / Check Price" menüpontban megnézhetjük, mennyibe kerülne a kockák megrendelése a Lego cégtől.
  • A "View / Send model to LEGO.com" menüpontban pedig feltölthejtük a netre (innentől bárki megnézheti), és meg is vásárolhatjuk. Lehet hozzá borítót, útmutatót tervezni, ebbe most nem megyek bele.

Ha az LDD modellt az eredeti videóhoz hasonlítjuk, van azért néhány különbség:
  • Az LDD-ben nem minden kocka érhető el minden színben. Ezért van az, hogy a Mustang nem tölthető le pirosban. Bátrabbak megpróbálhatják az alkatrészeket a Bricklink-en is megrendelni.
  • A videón az autó motorházteteje ilyen alkatrészből van. Sajnos ilyen az LDD-ben egyáltalán nincsen. Aki szeretne ilyen motorháztetőt, rendelhet a Bricklink-en.
Ide került fel egy pár új kép is, a régiek a piros Mustangról pedig itt vannak.

2009. május 20., szerda

Mustang kockákból

Tegnap végre befutott az összes hiányzó csomag a Mustang elkészítéséhez, így végre nekiláthattam a Nagy Mű összeállításának. Íme az eredmény:




Tulajdonképpen egész elégedett vagyok vele. Ilyenkor persze mindig jönnek az új ötletek, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Például összerakás közben jutott eszembe, hogy az ajtó belseje is lehetett volna homokszínű, mint a többi kárpit. De ezt majd legközelebb.

Addig is egy kis statisztika:
  • ráfordított idő: kb. 6 óra
  • ráfordított pénz: kb. 40 USD
  • várakozás az alkatrészekre: 10 nap
  • kockák száma: kb. 200 a tetővel együtt (ez a mostani képeken nem látszik)
Több kép az albumban. Ráadásnak pedig egy videó:

2009. május 10., vasárnap

Mustang nagyban

Ha már úgyis Mustangnál tartunk - a pneumatikus motorok nagymestere, nicjasno egy egész albumot tett közzé a saját Mustangjának részleteiről. Ez a Mustang jóval nagyobb, és fő feladata a motorok tesztelése, de önmagában is lenyűgöző. Kb. 30 kocka széles és egészen hasonlít arra, ahogy az igazi autók belseje kinéz.

2009. május 8., péntek

Mustang projekt

Bár alapvetően Technic-rajongó vagyok, manapság rengeteg ötletes valósághű modellbe botlok. Főleg autók és repülők hoznak lázba, azok közül is leginkább azok, amelyek nem túl nagyok, mint például Arvoék Technic-modelljei vagy Ralph autói.

Olyannyira lelkes lettem, hogy elkezdtem gondolkozni, hogyan csinálhatnék én is valami ilyesmit. Először arra gondoltam, Arvoék kitűnő Porschéját próbálom meg utánozni. Bár még nem tettem le végleg a dologról, egyelőre túl nagy falatnak tűnik. Egyrészt túl sok időbe telne, mire kitalálnám a belsejét, másrészt rengeteg speciális alkatrész kell hozzá, mint például a szélvédő (használtan 26$) vagy a hátsó üveg (újonnan 15$), ami drágává is teszi.

A kis modelleknél másfajta kihívásokkal szembesülünk, mint a nagyoknál, ahol a méret több szabadságot ad. A kisebbeknél sokat kell agyalni, hogy minden kocka a helyén legyen. Sok speciális elemre van szükség, nem szokványos színben, hogy visszaadjuk az eredeti autó jellegzetességeit. Fogalmam sincs, hogy a profik hogy csinálják, de szinte kizártnak tartom, hogy minden kockájuk előre meglegyen a polcon, a kívánt színben (érdemes megnézni a színtáblázatot).

Végül megjött az ihlet... Úgy döntöttem, egy Ford Mustang kabrióval próbálkozok (a maival, nem a régivel). Eddigi fix pontok:
  • Bár sok kockám van (elég a páromat megkérdezni), nem elég. Az autó kizárólag újonnan vásárolt kockákból fog állni, egyrészt, hogy ne korlátozzon a készlet, másrészt, kíváncsi vagyok, mennyiből lehet összehozni. Ja, és ha meglesz, nem tervezem szétszedni belátható időn belül.
  • Ez persze megnehezíti a tervezést. Egyes részeket összeraktam abból, ami van, de az egészet LDD-ben próbáltam meg modellezni, mert az LDraw-hoz nem nagyon értek. Az LDD ráadásul ellenőriz néhány alapvető dolgot, mint pl. hogy a sok kocka csatlakozik-e.
  • Az autó szélessége 6 kocka lesz. Ez ugyan kevés, nem ad túl sok szabadságot, de így lehet néhány spéci alkatrészt használni, mint pl. a kerékjárati ívek.
A tervezés egyelőre itt áll. Lesz néhány alkatrész, ami igaziból másmilyen lesz, illetve a színek sem stimmelnek. De nagyjából látszik, azt hiszem.



Úgy tűnik, 40$ elég lesz a kb. 200 alkatrészre szállítással. Kicsit nehezíti a helyzetet, hogy több kiválasztott darab csak 1-1 kereskedőnél van, így összesen 4 helyről kellett rendelnem, hogy minden meglegyen.

Egyelőre ennyi, ha meglesz, természetesen megy a brickshelf-re, és itt a blogon is beszámolok róla!