A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anglia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anglia. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 11., szombat

Fejlődik a légierő: Supermarine Spitfire

Szerintem nagyon menő dolog, ha az ember nem csak egy-egy dolgot épít, hanem több olyat, ami egymás mellé állítva is jól mutat. Legyen szó akár depi mozdonyairól, akár ainex Ikarusairól, akár repülőkről. Így aztán amikor a MiG 15-öst átépítettem és elkészültek a Messerschmittek is, tudtam, hogy lesz folytatás.

Mint a múltkori bejegyzésből sejteni lehetett, egy Supermarine Spitfire készült el, azon belül is a Mark V változat, amely az utolsó volt háromágú légcsavarral.


Ez az első gépem, amelyik terepszínű mintát használ. Szerintem a sötétzöld-sötétszürke kombináció igazán jól áll neki. Valamivel többet kellett gondolkozni rajta, mert nem elérhető minden elem minden színben. Úgy döntöttem, megpróbálom matricák helyett a felségjelet is kockákból építeni, szerintem nem sikerült rosszul. Mondjuk egy amerikai vagy szovjet géppel nagyobb bajban lettem volna.


Nem voltam igazán elégedett a meglevő Bf-109-esekkel sem. Ahogy Dieterr89 rámutatott, a szárny nem volt elég hosszú, így felülnézetből egy kicsit vékonynak tűnt, különösen a Spitfire-hez képest. Persze a Spitfire szárnya tényleg nagyobb, de nem ennyivel. Másrészt, a törzs orr-része túlságosan szélesre sikerült. Már az építéskor gondolkoztam rajta, hogyan lehetne megoldani, de csak a Spitfire építésekor jött meg az ihlet.


Így aztán a Bf-109-esek is átépítésre kerültek. Komolyabb beavatkozásra került sor, lényegében a farokrész, a propeller és a futómű maradt változatlan, minden más átépítésre került. A szárny egy kicsivel hosszabb lett, a törzs pedig teljesen átépült a kabintetővel együtt.


Így már lényegesen jobban tetszik. Úgy látszik, ez a dolgok rendje nálam, az utóbbi időben minden modellnél csak átépítés után lettem vele elégedett. A Spitfire-rel egyelőre elégedett vagyok, remélem, az kivétel marad.

2010. október 7., csütörtök

Exkluzív interjú

Lego Monsterről már volt szó itt a blogon, de még többet a lego.blog.hu-n. Most viszont olyasmi történt, amire sosem számítottam volna: törzsolvasónknak, Lehinek köszönhetően interjút készítettünk vele. A videóért katt ide!

2009. július 28., kedd

Költözünk Angliába?

A Top Gear sztárja, James May a most futó Toy Stories tévésorozat részeként azt tervezi, hogy egy teljes méretű házat épít fel Lego-kockákból emelettel, zuhanyzóval, és mindennel, amire a "normális" élethez szükség lehet. Persze csak egy hétvégét tervez eltölteni benne - ki tudja, lehe, hogy utána mi is meglátogathatjuk?


A képen egyik segítője látható, amint egy három és fél millió kockás szállítmányt vesz át, ami Csehországból érkezett.