2009. december 21., hétfő

Egy mestermű elemzése

Most, hogy virtuálisan megépítettem a Lead Sled-et, jópár trükkös megoldásra derült fény, most ezekről lesz szó.

Az eredeti autó különlegessége, hogy ültetve van, vagyis  a terebélyes, tepsiszerű karosszéria a lehető legközelebb van az úthoz. Ehhez pedig a kerekeket a lehető legjobban be kell bújtatni a kasztniba, ami Lego-kockákkal nem is olyan egyszerű. Az Őrült Fizikusnak is csak úgy sikerült, hogy az első kerekek fölé egy L-profilú panelt épített – fejjel lefelé. Merthogy ilyen panelből csak álló létezik, lógó nem. A lenti képen látszik, hogy ez a panel a hozzá kapcsolódó, szintén fejjel lefelé beépített elemekkel simán illeszkedik a karosszéria vonalába.


Az autó teljes szélessége tükrök nélkül 11 pöcök, de hátrafelé elegánsan elkeskenyedik. Érdekes, hogy mennyire szervesen illeszkednek egymásba a páratlan szélességű részek (autó eleje, teteje) és a páros szélességűek (a hátulja).


Egy konkrét példa a csomagtartófedél illesztése: a fedél 8 pöcök széles, de a tartója páratlan – három darab kis fogó tartja a páros szélességű kapaszkodót.


Szintén érdekes részlet, amit csak építés közben vettem észre: a hátsó szélvédő felső sora pontosan fél lemezvastagsággal feljebb van, mint az autó többi része. Így, két rendes lemez között félúton pont sima ívet ad a tető hátulja – a fölötte levő íves fekete kockák alján levő pici lépcső eltűnik, csakúgy, mint a szélvédő középvonalában levő lépcső.


Még egy – a szélvédő. Jól néz ki, de sokat gondolkoztam, mi tartja a helyén. A végén maga az alkotó árulta el, hogy az átlátszó kocka aljához csatlakozó lapka valójában fogantyú, ami egy kis csapba kapaszkodik – ez utóbbi annyira körbe van építve, hogy a fényképeken egyáltalán nem látszik.


Az autó körülbelül 700 kockából áll. Ez hihetetlenül sok a méretéhez képest. Összehasonlításul, a hasonló méretű gyári Lego 5867-es autó mindössze 278 elemet tartalmaz. A Lead Sled-ben klasszikus Lego-kocka csak egy-két darab van itt-ott, a többi főleg lemezke és speciális alkatrész.

Mivel az ünnepek utazgatással telnek, a kockákat még nem rendeltem meg, de az sem marad el. Addig is, Boldog Karácsonyt mindenkinek!

2009. december 13., vasárnap

Még több Technic készlet 2010-re

Akit az eddig nyilvánosságra került készletek nem hoztak lázba, még több közül válogathat jövőre. Legalábbis ezt látszanak alátámasztani az eddig kiszivárgott információk. A Lego cég honlapján rövid időre feltűnt a 8041 Versenykamion (Google cache) készlet, sőt, még a B-modell építési útmutatója is letölthető volt.



Ezen kívül a TechnicBRICKs szerint az alábbi készletek várhatóak:
  • 8051 Motorkerékpár
  • 8052 Konténerszállító teherautó
  • 8053 Mozgó daru

2009. december 9., szerda

Ólom szánkó visszafelé mérnök

Nagyon meg tudnak fogni a mini-méretű autók, mint amilyeneket Mad Physicist vagy az Arvo-testvérek építenek. Ezek építése egészen más kihívást jelent, mint a nagyoké: kockák egymásra rakosgatása helyett aprólékos munkára van szükség, hogy minden a helyén legyen. Egy spéci darab vagy trükkös megoldás sokat dob az összképen, de lehet, hogy sok kísérletezésre van szükség hozzá.

Már többször megfordult fejemben a gondolat, hogy én is akarok egy ilyet, például Mad Physicist autói közül vagy Arvo-ék Porschéját. Itt jön a képbe visszafelé mérnök barátunk, vagyis reverse engineer - angolul így hívják azt, amikor a végeredmény alapján megpróbáljuk újraépíteni az egészet. Jelenleg Lego kockákból, ugye.

Eddig még sosem jutottam tovább egy-két gondolatkísérletnél, mert néhány nyilvánvaló részleten túl fogalmam sem volt, hogy hogyan építeném tovább. De most elhatároztam, lépek az ügyben. Mad Physicist ugyanis megépítette az '51-es Mercury Lead Sled modelljét, ami egyrészt nagyon tetszik, másrészt elég részletes fényképek vannak róla ahhoz, hogy egyáltalán reménykedhessek. Ráadásul Ralph elég segítőkész, mert nem tiltakozott nagyon, amikor megkérdeztem, és még segített is egy-két részlettel, amikor elakadtam.

Kezdésnek a Lego Digital Designer-hez fordultam. Ugyan hiányoznak kockák és még inkább színek, de ami van, abból nem fogy ki. Az általam ismert-használt többihez képest pedig nagy előny, hogy a kockák fizikáját és nézi, és nem hagyja, hogy hülyeséget építsek. Egyelőre itt tart a dolog (klikk az albumra):
A színek nem annyira stimmelnek, meg pár más dolog sem, pl. a kerekek. De azért a nagyja meg van. Pár nem látható részletben tökéletesen bizonytalan vagyok, de a külseje viszonylag egyben van.

Ha minden részlet a helyére került, a következő lépés a Bricklink lesz, de erre már csak az új évben kerül sor.

2009. december 3., csütörtök

Youngtimer a Jézuskától

Autós berkekben youngtimerként ismertek azok az autók, amelyek már átmennek a veterán vizsgán, de nem elég öregek ahhoz, hogy igazi oldtimerek legyenek. Azt hiszem, ebbe a kategóriába belefér a Nagy Autó Történelem elején szereplő 853-mas modell, lévén 1979-től volt kapható.


Mint már korábban is írtam, kitűztem távlati célnak, hogy megszerezzem a Nagy Autó sorozat összes darabját (na jó, az első ötöt). Nos, úgy tűnik, a Jézuska is fogékony a kérésre, tegnap meghozta a postás a készletet. Első blikkre úgy tűnik, jó állapotban. Összerakni természetesen csak Karácsony után fogom.

Most már csak a 8860-as hiányzik - hja, valamit hagyok jövőre is :)

Frissítés: RÁJEN-nek sikerült egy 8860-asra szert tennie, a blogján lehet róla többet olvasni.

2009. november 27., péntek

Nyakunkon a Karácsony

Ezt több dologból is észrevettem. Először is, mint azt Tutuka is megírta a blogján, a Lego cég remek építési útmutatókkal lepett meg minket:

Aztán van ugye az is, hogy kezdenek a boltok ilyen remek termékeket forgalmazni, mint ezek:




Ja, és persze ha valaki valami exkluzívabb régi darabra vágyik, most még időben megkaphatja azt, amit a Bricklink-en, Vaterán, Ebay-en stb. talál. Kellemes böngészést!

2009. november 25., szerda

'51 Mercury Lead Sled

... azaz "ólom szánkó" 1951-ből. Az Őrült Fizikus ezúttal egy klasszikus hot-rod-ot formált kockákból. Szerintem kiválóan sikerült.

2009. november 24., kedd

2009. november 22., vasárnap

8872 és a többiek

Már jó ideje adós vagyok ezzel a poszttal. Még a nyár elején történt, hogy kisebb kalandok útján szert tettem a "Nagy Autó" sorozat legújabb darabjára, a 8865-re. Már a megvétel előtt látszott, hogy az alkatrészkupacban sok oda nem való dolog is van - szerencsére az autónak minden darabja megvolt jó állapotban, jött a rejtvényfejtés, hogy akkor a maradék az mi is tulajdonképpen. Innen indultunk:

Első kérdés: mi ez a rahedli sok kerék? Van benne nyolc kicsi, aztán ugyanolyan nagyobb gumival még hat, aztán az a fajta, amiben forog a tengely, abból is vagy hat, és akkor a nagy terepesről még nem is beszéltem. Úgy tűnik, nem egy készletből való, de még úgy is... Melyik lehet az a készlet, amiben ilyen sok kerék van?

Rövid keresgélés után meglett az első gyanúsított: a 8872 Targonca Szállító, 1993-ból:


Az már az elején látszott, hogy a targonca nem lesz meg, hiányzik a lánc, meg még egy csomó minden. De gondoltam, azért a kamiont érdemes lesz megpróbálni. Nosza:

Még mindig sok minden maradt, próbálkozzunk meg az utánfutóval is:

Na, ez már valami. A targoncáról lemondtam, hat kicsi és hat nagyobb kerék kiikszelve, de mi lehet a többi kerék? Ez a szárny gyorsan lebuktatta a következő gyanúsítottat, sárgában csak összesen két készletben szerepelt, abból is csak az egyik Technic: a 8840-es Sivatagi Versenyautó 1991-ből:

Persze emberke sehol, dugattyúk se, szóval ez a lista is elég hiányos. Egyszer talán üres óráimban megpróbálom összehozni a hiányzóakat a többi készletből, addig marad ez a fénykép. Ezzel a négy nagy terepkerék is kihúzva a listáról, de még mindig maradt nyolc kicsi. Végül ez az alkatrész buktatta le, melyik készlet keveredett még bele:

Szóval ajándékba kaptunk még egy 8808-as mini Forma-1-es versenyautót is, 1994-es évjárattal. Ennek a készletnek viszont csaknem minden darabja meglett, úgyhogy össze is állt:


Szóval az amúgy is méltányos árért cserébe kaptam ráadásnak egy 8872-es kétharmadát, egy 8808-ast, egy nagy halom sárga alkatrészt, meg egy jó kis rejtvénysorozatot:

Ráadásnak link az albumra ésegy videó - ha már targonca nincs, legalább egy versenyautót szállítsunk:

2009. november 21., szombat

Hispabrick magazin 6. szám angolul

Megjelent a spanyol Lego-rajongók által kiadott Hispabrick magazin hatodik száma, az eddigi hagyományoknak megfelelően szintén elérhető angolul. Erről az oldalról letölthető az angol PDF (89M) és a webes előnézet is.
A tartalomból:

2009. november 8., vasárnap

Megújult Lego Digital Designer

A virtuális Lego-kockák hívei már bizonyára észrevették, hogy frissült Lego Digital Designer, a Lego cég által kiadott ingyenes építőprogram (lásd korábbi cikkünket).

A 3.0 változat az alábbi újdonságokat hozta:
  • Megújult a kezelői felület: a rács helyett egy átlátszó Lego-alaplapra építkezhetünk, és több más apró változás is történt.
  • Kerek elemeket már nem csak egymásra, hanem négy pöcök közé is tehetünk.
  • Javítottak a forgató (hinge) eszközön, és megjelent egy új eszköz (hinge align), ami a forgatás pontos beállítását teszi lehetővé.
  • Nagy hiányosságot pótoltak azzal, hogy lehet csoportokat és sablonokat kezelni.
  • Teljesen megújult és könnyebben kezelhető lett az építési útmutató.
Megmaradt viszont a program fő előnye: virtuális kockákból sokkal nehezebb kifogyni, mint valódiakból... Jó legózást mindenkinek!

2009. november 7., szombat

Egy kis olvasnivaló

Addig is, amíg összeszedem magam valami komolyabb témával, egy kis olvasnivaló.

2009. október 14., szerda

Lego Shop Magyarországon!

Mint azt máshol is olvashattátok, tegnap óta a shop.lego.com-on Magyarországra is lehet rendelni! A kezelőfelület egyelőre nem érhető el magyarul, viszont minden más igen.


Így például meg lehet rendelni a Digital Designer-ben tervezett modelleket, a Pick-a-Brick-en pedig elemeket is vásárolhatunk egyenként.

Az árak nemzetközi összehasonlításban viszonylag magasak, a 8265 Front Loader például 25690 Ft-ba kerül, ugyanez Németországban 80 Euró (kb. 21600 Ft), az Államokról nem is beszélve, ahol pedig már 80 dollárért megkapható (kb. 14400 Ft) .

Magyarországgal egyidőben Csehországban, Lengyelországban és Norvégiában megnyílt a shop.

2009. szeptember 23., szerda

James May Lego házát lebontották

Mi a legszörnyűbb dolog, ami Lego-kockákkal történhet? Igen, valami ilyesmi:


Mint arról korábban beszámoltunk, a ház a Toy Stories sorozat számára készült. Eredetileg úgy volt, hogy a házat Legoland Windsorban fogják ismét felállítani, ám a cég elállt a dologtól. Így aztán a házat jobb híján lebontották.

További képek és részletek a Daily Mail cikkében.

Turing-gép, Millenium Falcon és Counter Strike

Már megint új animációk Legóból. Ezúttal két blogról szemezgettem (Stritar, Marx-blog). Az első animáció egy működő Turing-gépet mutat. Ez egy számításelméletben használt képzeletbeli kütyü, ami illusztrálja, hogyan működhet(ne) egy számítógép - Alan Turing híres brit matematikus és kódfejtő alkotta 1936-ban.



A következő videó azt mutatja, hogyan készül el a legnagyobb, 10179-es Millenium Falcon. A készlet 5195 darabból áll, összehasonlításul a legnagyobb általam ismert Technic készlet, a 8421-es daru 1884 elemet tartalmaz. Vagyis a Sólyom majdnem háromszor annyit! El sem tudom képzelni, mennyi ideig tarthat összerakni a valóságban.



Utolsónak pedig egy kis szórakozás (vigyázat, felnőtteknek való tartalom). Egyik kedvenc játékom, a Counter Strike egyik híres pályája, a de_inferno Lego emberkékkel végigjátszva.

2009. szeptember 20., vasárnap

Hajó az akváriumban

Még a nyáron történt, hogy gyerekeink nyomásának engedve beszereztünk egy akváriumot. Nagylányom azóta is lelkes gazdája a halaknak, eteti és gondozza őket, ha pedig mégsem, akkor ott van Anya, aki mindig mindenre gondol.

Az akvárium eddig szokásos kellékekkel volt ellátva, úgymint halak, növények, díszek, levegőztető, stb. De apuka mellett sejteni lehetett, hogy ez nem marad így sokáig.

Nos, bekövetkezett, aminek be kellett: Lego kockák kerültek a vízbe. Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, egy hajót készítek, ami hogy, hogy nem, pont az aljára süllyedt.

Lerakni persze nem volt egyszerű. Mint kiderült, a Lego kockák egy hangyányival nehezebbek a víznél, szóval a feladat nem megoldhatatlan nehezék nélkül sem. Ehhez azonban az kell, hogy ne legyen benne buborék sehol. Így hát a legegyszerűbb utat választottam: lányommal a víz felett kockákra szedtük, a víz alatt pedig újra összeraktuk, miközben a halak nézték a műsort.


Arról egyelőre nincs hír, hogy nekik tetszik-e az eredmény, de egyelőre élnek és virulnak.

2009. szeptember 14., hétfő

Lego robotok, irány a Hold!

A Google által is támogatott 30 millió dolláros Lunar X-Prize díj kapott egy kistestvért. Az alapítvány arra bíztat szülőket és gyerekeket, hogy együtt készítsenek robotot Lego Mindstorms alkatrészekből, amely a Hold felderítéséhez hasonló feladatokat képes megoldani. Kalandra fel!

2009. szeptember 13., vasárnap

Tantive IV Corellian Corvette

Nem vagyok a Csillagok Háborújának elvakult rajongója, de ez a most megjelent különleges készlet nagyon tetszik. 10198-as számmal a "Tantive IV" nevú Corellian Corvette jelent meg a Lego Shop kínálatában - az ember csak ránéz, és máris az akció közepére képzeli magát :)

A Brickset-en máris részletes vélemény olvasható.

2009. szeptember 12., szombat

8868 Teherautó videó

Bevallom, mostanáig nemigen figyeltem erre az 1992-es Technic készletre.

Ez a kitűnő számítógépes animáció azonban egyből érdekessé tette. Javaslom mindenkinek, aki szereti a klasszikus Technic készleteket:

2009. szeptember 1., kedd

Készül a Lego-ház Angliában

James May, a Top Gear sztárja jól halad gyeremekkori álmának megvalósításával, a Lego ház látványosan növekszik. Mire elkészül, csaknem 3 millió kockát használnak fel a ház és a bútorok megépítéséhez, ebben benne van egy működő Lego wc is. Szurkolunk, hogy hamarosan kész legyen!

Több kép a Designcrave cikkében.

2009. augusztus 25., kedd

Twitteren vagyunk

Már egy ideje megy a csiripelés a Twitteren, ennek szeretnék nagyobb feneket keríteni. A csatornára sok olyan apró hír is felkerül, ami itt a blogon nem szerepel:

Lego Universe - új képek

A Brothers Brick adta hírül, hogy új képek jelentek meg a Lego sokszereplős játékáról, a Lego Universe-ről. A játék 2010-ben fog megjelenni, és egyelőre nem ismert nagyságú havidíjat kell fizetni majd érte.

2009. augusztus 20., csütörtök

Arvo Ford GT Le Mans

Az Arvo testvérek új alkotással jelentkeztek, ezúttal egy legendás Ford GT-t vettek célba, azon belül is a Le Mans-ban szereplő változatot. Az eredmény magáért beszél. A képeket nézegetve gyakran támad az az érzésem, hogy a igazából ragasztóval csinálták, belül pedig gyurma tartja össze. Jól néz ki, na.

2009. augusztus 18., kedd

Google Street View Legolandban

A Google Street View segítségével könnyen és gyorsan barangolhatunk távoli helyekre, például egy pár nap óta elsőként a világ Legoland parkjai közül Kaliforniába. Az egérgomb lenyomásával lehet forgatni, navigálni, stb.


View Larger Map

Nagy nézethez klikk ide.

Az 5 legviccesebb Lego videó

A HVG szedte csokorba az 5 legviccesebb videót, amit lelkes rajongók készítettek világszerte. A kedvencem ez az alkotás, amelyben Indiana Jones kalandjai váratlan fordulatot vesznek:

2009. augusztus 17., hétfő

Csocsóasztal

Már megint nem Technic... Mentségemre legyen mondva, egyik kedvenc elfoglaltságom a csocsózás. Nem is lehetne jobb, mint ezen a Billy McDill által készített asztalon, amelyen a kalózok csapnak össze a lovagokkal.

(Persze nem hiszem, hogy bírná az igénybevételt, amit a kollegáimmal adunk egy rendes asztalnak, de el kell ismerni, szép és igényes.)

2009. augusztus 15., szombat

Lego mozfilmet készít a Warner Bros

A stúdió és producere, Dan Lin megszerezték a jogokat a Lego cégtől egy Lego családi film készítéséhez. Úgy tűnik, a Toy Story-hoz hasonló film készül majd, amely ötvözi a valós és a számítógéppel animált elemeket. A célcsoport elsősorban gyerekek, de mint minden családi filmnél, itt is igyekszenek felnőttek számára is élvezetessé tenni.

2009. augusztus 13., csütörtök

2009. augusztus 6., csütörtök

Lego 7778 Millenium Falcon

A Star Wars sorozat szerelmeseinek: mostantól a 10179 (nagyon nagy, 5195 darab) és a 4504 (nagy, 985 darab) mellett kapható egy közepes Millenium Falcon is, 7778-as számmal, 356 darabból. Ha kevés a hely a lakásban, mindenképpen megfontolandó választás :)

2009. július 31., péntek

2009. július 28., kedd

8865 Teszt Autó

A kockázatos vásárlás projekt sikerrel zárult. Elismerem, ennél nagyobb zsákbamacskát még sohasem vásároltam, csak remélni mertem, hogy minden darabja megvan. Nos, nemcsak megvan, de kiváló állapotban is van minden. Bár sok törékeny alkatrész van benne, mindegyik kitűnő állapotban: sehol egy törés, sehol sem napszítta, még csak poros sem volt. A nyomokból úgy sejtem, eredeti gazdája egyszer-kétszer összeépítette, aztán szétszedte és bezacskózta, az én szerencsémre. Merthogy ez a legrégebbi készlet, amit vettem, de egyben a legjobb állapotban levő is - majd egyszer csinálok egy összehasonlítást.


És hogy milyen az autó? Korának megfelelően minden kockákból van, elvétve akadnak csak speciális alkatrészek. Kockákból van a váz, a kasztni, de még a komplett hátsó felfüggesztés is (a rugókat és egy összekötőt leszámítva), egyedül az első felfüggesztésnél találjuk meg a spéci gömbcsuklós villát és a hozzá tartozó elemeket.


Érdekes, hogy az autóiparban az utóbbi két évtizedben lezajlott fejlődés itt is érezteti hatását - ez az autó jóval nyersebbnek érződik, mint utódai. Ott van például a motor. Igaz, csak 4 henger van, de mekkora brutál nagy hengerek! A ház is nagyobb, mint egy későbbi V10-es. És ahhoz képest meglepően simán jár. A váltó háromfokozatú szekvenciális, és teljesen szinkronizálatlan - előfordul, hogy nem veszi be a fokozatot, mert éppen rosszul állnak a fogaskerekek. Meg az is, hogy kidobja azt a sebességet, amiben éppen volt. Szóval nem éppen egy kifinomult darab, cserébe azt az érzést adja, hogy ebben még volt technika, nem működik minden olyan vajpuhán, mint a későbbiekben. (Na jó, a 8880-ast legalább tolni nehéz, de a 8448-as tényleg vajpuha.)

Egy cseppet sem bánom, hogy megvettem, bőven megérte a 47 Eurót, amibe került, főleg, ha hozzávesszük a megmaradt alkatrészkupacot (bővebben máskor).

A többit pedig meséljék el a képek. Itt pedig a szokásos videó:

Első videó a 8258-ról

A TechnicBRICKs közzétette az első videót a 8258 Darus Teherautóról:

Költözünk Angliába?

A Top Gear sztárja, James May a most futó Toy Stories tévésorozat részeként azt tervezi, hogy egy teljes méretű házat épít fel Lego-kockákból emelettel, zuhanyzóval, és mindennel, amire a "normális" élethez szükség lehet. Persze csak egy hétvégét tervez eltölteni benne - ki tudja, lehe, hogy utána mi is meglátogathatjuk?


A képen egyik segítője látható, amint egy három és fél millió kockás szállítmányt vesz át, ami Csehországból érkezett.

2009. július 21., kedd