És hogy mi mindent tud? Először is, független keresztlengőkaros felfüggesztés elöl-hátul. A fenti képen a kék lengőkarok az első felfüggesztéshez tartoznak. Minden kerék hajtott, vagyis a lengőkarok között gömbcsuklók viszik át a forgást a differenciálműhöz. Ebből három van az autóban, fent az első látszik, de van egy hátul és középen is. Az igazi összkerékhajtású autókkal ellentétben nincs önzáró differenciál, vagyis a kerekek kipöröghetnek, de ez játék közben nem olyan nagy baj.
A fenti képen jobb oldalt látszanak a négyfokozatú váltó fogaskerekei. Ez már a klasszikus Lego sebességváltónál valósághűbb konstrukció: a lényege, hogy két tengelyen a tengelyhez képest szabadon elforgó fogaskerekek vannak, és ahogy a váltókar túloldala speciális gyűrűket tologat, a fogaskerekek közül egyet-egyet hozzárögzít a tengelyhez. Ebben a modellben 4 előremenet van, hátramenet nincs. Van viszont üres fokozat, és a négy előremenetet úgy lehet kapcsolni, mint az igazi autókban. A lenti képen a váltó negyedikben van.
Ezen kívül van még összkerék-kormányzás is: a hátsó kerekek az elsőkkel ellentétes irányba mozdulnak el azoknál kisebb mértékben. Ezért aztán jókora erő is kell hozzá, szervó nincs :)
Aki több részletre kíváncsi, érdemes végiglapoznia az albumot is.
Ez állat! Zsír! Király! Kell!!!!!!
VálaszTörlésmennyibe került? ez volt gyerkkorom technik lego álma.
VálaszTörlés@Gábor: 139 CHF-ért vettem Svájcban, használtan, de kifogástalan állapotban: szétszedve, minden kocka alaposan megtisztítva. Most a bricklink-en nézelődve 121 USD-től indul, de az ebay-en lehet, hogy olcsóbban is ki lehet fogni.
VálaszTörlésMióta először megláttam a katalógusban, azóta a kedvencem. Szerintem ezt nem überelte semmi se előtte se azóta...
VálaszTörlésÉn nem is tértem magamhoz amikor ezt megkaptam 8 évesen... :D Azóta is megvan, igaz a doboz teteje sajnos eltűnt, valamint a láncot is csak most pótoltam mert az elveszett. Remekül mutat, aki szereti a Technik-et az ha tud szerezzen 1et!
VálaszTörlésMennyiért adod el ezt a szettet? Az e-bayes árat simán megadom érte :)
VálaszTörlés