A következő címkéjű bejegyzések mutatása: legoland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: legoland. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 8., szombat

Legoland Deutschland 2012

Idén is eljutottam egyik kedvenc helyemre, a német Legolandba. Két évvel ezelőtt jártam már ott (lásd az azóta jobb létre szenderült kockagyár blogot, illetve képek itt), érdekes volt megfigyelni hogy mi változott két év alatt.

Először is, vannak új témák. A LEGO már sok éve forgalmaz Star Wars készleteket, de ennek régebben a parkban nem volt semmi látható jele. Mostanra a helyzet teljesen egyértelmű lett Legolandban is: a Miniland területen komplett Star Wars Miniland jelent meg a régi és új filmekből származó jelenetekkel. A fokozott érdeklődés bizonyítéka, hogy a meglevő bolt mellett külön sátrat állítottak fel akciós készletek árusítására.


Szintén újdonság a Friends téma megjelenése. A nagy boltban külön sarok várja a rajongókat, nem sokkal arrébb pedig külön Friends bolt nyílt. Mindkét helyen rengeteg kiegészítő és divatcikk várja a lányokat. Egy dolog azonban meglepő módon nem volt: készlet. Illetve volt, de csak elvileg. Az eladó elmondta, hogy amint kapnak egy szállítmányt belőle, azonnal szétkapkodják. Ez persze nem tekinthető hivatalos információnak, de úgy tűnik, a LEGO-nak bejött a téma, és sikerült megragadniuk a csajokat is.


Szintén komoly szerepet kapott a Ninjago: lett saját minivilág, és egy különleges attrakció, a Flying Ninjago is. Mivel a gyomrom egész erős korlátot jelent ilyen cuccok kipróbálásakor, ezért ezt is inkább hanyagoltam. Mindenesetre érdekesnek tűnik a koncepció: két szárny állításával lehet mozogni, akár teljesen fejre is állhat, vagy folyamatosan foroghat, aki bírja.


Továbbra is nagy kedvencem a kockabolt. A választék most sem hagyott kívánni valót maga után: bár nem egy Bricklink, azért nem kell szégyenkezni. Az ár viszont emelkedett: két éve még 8 Euró volt 100g kocka, az idén már 9.

Aki kockát szeretne venni, ne hagyja ki! Mint a lenti táblázat mutatja, a legtöbb kockáhiz a legolcsóbb Bricklink árhoz hasonló áron vagy annál olcsóbban lehet hozzájutni.

Elem Súly
(Bricklink)
Legolcsóbb BL
ár/db
BL 6-hónap
átlag ár/db
Legoland
ár/db
1x1 lemez (fekete) 0.20g 0.0264 0.0583 0.0180
1x1 lemez (medium blue) 0.20g 0.0269 0.0750 0.0180
1x4 lemez (fekete) 0.71g 0.0126 0.0500 0.0639
1x2 csempe (dark tan) 0.26g 0.0240 0.0583 0.0234
1x2 jumper (light bluish gray) 0.30g 0.0320 0.0583 0.0270
Technic fogaskerék, 20 fogú (tan) 1.40g 0.1421 0.2417 0.1260 

2009. november 7., szombat

Egy kis olvasnivaló

Addig is, amíg összeszedem magam valami komolyabb témával, egy kis olvasnivaló.

2009. augusztus 18., kedd

Google Street View Legolandban

A Google Street View segítségével könnyen és gyorsan barangolhatunk távoli helyekre, például egy pár nap óta elsőként a világ Legoland parkjai közül Kaliforniába. Az egérgomb lenyomásával lehet forgatni, navigálni, stb.


View Larger Map

Nagy nézethez klikk ide.

2009. április 27., hétfő

Legolandban jártunk

A Legoland egy nagy vidámpark, ahol szinte minden Legóból van. Az elsőt 1968-ban nyitották Billundban, Dániában, és azóta is csak három másik nyílt a világban: Kaliforniában, Windsorban (Egyesült Királyság) és Günzburgban (Németország). Mi ez utóbbit látogattuk meg családilag.


A tények:
  • Van bolt, ahol kockákat lehet venni "kilóra". Vagyis 10 deka 8 Euró. Persze csak pár darabot akartam venni, de valahogy mégis elszaladt a mérleg nyelve...
  • Minden készletet meg lehet venni. Például ezeket is. Kedvezményre azért ne nagyon számítsunk.
  • A minivilágban szerepel Hamburg, Frankfurt, München, Velence, Amszterdam és Svájc is. Tavaly Berlinnél még a Love Parade szerepelt, de az idén már Mr. Obama pózol Merkel asszony társaságában.
Na de ne szaporítsuk tovább a szót, aki többre kíváncsi, nézze meg a képeket!