A következő címkéjű bejegyzések mutatása: építés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: építés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 14., péntek

Nem mindennapi

Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezt a posztot, de végül a úgy döntöttem, belevágok. Bár létező alkotásokról van szó, leginkább az érdekel, meddig számít LEGO-nak a LEGO, illetve milyen megoldások léteznek a definíció "megnyújtására".

Amikor az ember épít, általában próbál minél eredetibb és jobban kinéző dolgokkal előjönni. De az alkotások túlnyomó többsége sosem kerül mások kezébe. Léteznek kiállítások, de egyrészt jellemzően ott sem lehet kézbe venni az alkotásokat, másrészt elég sokan vannak, akik csak képeken osztják meg az alkotásokat. A verseny nagy, így aztán az alkotók néha olyan megoldásokat is bevetnek, ami egy koca-legózónak nem feltétlenül jutna eszébe. Ezeknek nézünk most egy kicsit jobban utána.

Általánosan elvárás, hogy az alkotás LEGO kockákból készüljön. Eddig egyszerű. De vajon mennyire kell a modellnek strapabírónak lennie? Egy fényképről nem látszik, hogy a modell az első érintésre szétesik. A legtöbben próbálják masszívra építeni, de gyakran a forma győz. Ha nem a megfelelő helyen fogjuk meg, valami ilyesmi történk:


Az íratlan, illetve néha írott szabályok szerint néhány kivételezett elemet szabad méretre vágni (például a gumicsöveket), illetve szabad az alkotásokat matricával díszíteni (mert hát az a gyári készletekben is van, ugye). De a matricák néha olyan helyre kerülnek, ahol nem biztos, hogy számítunk rá. Ilyen elem például nincs is:


Vagy például itt:


Azt hiszem, nekem nem jutott volna eszembe, hogy odategyem. Ötletes. Ezzel persze el lehet menni sokkal tovább is. Ennél a Spitfire-nél például a komplett álcázófestés matricából készült:


A festés már kevésbé számít elterjedtnek, de azért akad rá példa, mint például ez a másik Spitfire a múltkori összeállításból:


Néha még a kockák is "feldolgozásra" kerülnek, mint INDOMITUS kamionján a szélvédő (via kockagyár):


Még tágabbra nyílnak a lehetőségek, amikor a modell nem igazi kockákból készül, hanem számítógépen. A szoftverek kifinomultak, de a "töréstesztre" egyik sincs felkészítve. A LEGO Digital Designer legalább képes ugyan azt leellenőrizni, hogy az alkotás minden része csatlakozik a többihez, de a mindennapi életben ez nem biztos, hogy elég lesz (a tapasztalat mondatja velem). De már ez is előrelépés, az LDraw szerkesztőkben jellemzően semmi ilyesmi nincs, az alkotó józanságán kívül semmi nem garantálja, hogy a modell kiállja-e a valóság próbáját.

Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen könnyű belefutni olyan elem-szín kombinációba, ami a valóságban nem létezik. Vagy létezik, csak éppen egy vagyonba kerül (via Eurobricks).

Akinek POV-Ray kerül a kezébe, az pedig ennél nagyobb alattomosságokra is képes. Észreveszi vajon az egyszeri szemlélődő, hogy ez a busz egy leheletnyit más színű, hogy jobban hasonlítson a Volánbuszra?

És akkor még nem is beszéltünk a Photoshop adta lehetőségekről. Ki mondja meg, hol a trükk a Spitfire esetében?



A LEGO mindig is LEGO marad. De, mint látszik, vannak határesetek.

2013. március 16., szombat

Vettem készleteket, mit kezdjek velük?

Van több barátom is, aki mostanában kezdett LEGO-val foglalkozni. Képzeld el, hogy Te is hasonló cipőben jársz: vettél egy pár készletet, de már mindent megépítettél, a B-modelleket is. Szeretnéd folytatni, de hogyan? Persze vehetsz még többet. Az anyagiakról most ne is beszéljünk, de vannak egyéb gondok is: valahova el kell majd pakolni őket. Hacsak nem spekulatív céllal veszed a készleteket, ez valószínűleg gondot fog okozni.

Szóval milyen más lehetőségek vannak még? Lássunk néhány tippet. Lesz köztük néhány, ami elsősorban a Technic-ről szól, de remélem, mások is találnak benne használhatót.

Először is, javaslom, nézd meg ezt a kiváló keynote-t Hillel Cooperman-tól. 25 perc angolul, ha érted, mindenképpen megéri. (Angolul értő gyerekeknek nem ajánlom.)


Most, hogy felismerted, hol tartasz az úton, lássuk, merre lehet tovább indulni. (Ha segít: AFOL = Adult Fan Of Lego, MOC = My Own Creation.)

Először is, mindenképpen azt javaslom, próbálj meg saját dolgokat építeni. A LEGO lényege az építés. A lentiek adhatnak néhány kezdőpontot az elinduláshoz:

Rebrickable. Ezen az oldalon profi és kevésbé profi építők osztják meg a világgal építményeiket. Navigálni nem feltétlenül egyszerű, de az oldalnak nagy előnye, hogy a felkerült alkotásokhoz mindig van űtmutató is (van amelyik pénzbe kerül, de sok ingyen van). A legtöbb esetben az LXF modell is letölthető, azaz Lego Digital Designer-ben meg lehet nézni és át lehet építeni.

Néhány más oldal saját alkotások megosztására:
Vannak remek könyvek is. A kedvenceim (mind angolul):
Vannak szuper magazinok is (mind angolul):
  • Hispabrick kiadványok ingyen letölthetőek, elég jó tartalommal.
  • Railbricks-ben csak vonatok vannak. Szintén remek.
  • BrickJournal számokért fizetni kell, de nem kirívóan drága, és nagyon jó a tartalom.
Végül a TechnicBRICKs blog is érdekes lehet. Leginkább új LEGO készletekről és fantasztikus alkotásokról szól. A Technicopedia pedig gyerekkorunk Technic készleteit tartalmazza enciklopédiaszerűen.

Valószínűleg van 1000 más hely, amit kihagytam, de remélem, ezek segítenek az elindulásban. 

2013. február 2., szombat

Építs, mint egy profi

A Rebrickable olyasvalamihez nyújt segítséget, ami igazából a legózás lényege: hogyan tudok a kockáimból új dolgokat építeni? Nem mindenki születik profi építőnek, nem mindenkinek van elég ihlete ahhoz, hogy szuper dolgok jussanak az eszébe. A Rebrickable ötlete nem túl bonyolult: LEGO-építők osztanak meg rajta terveket, építési útmutatókat. Az eddigi felhozatalt nézve nem is rosszakat.

Nemrég került fel az ötszázadik MOC az oldalra: egy gyönyörű régi Mercedes-Benz 540K roadster Sarieltől. Mivel ez egy távirányítós autó, a teljes modellhez szükség van két motorra is. A teljes építési útmutató letölthető a Rebrickable-ről.



Persze nem ez az egyetlen útmutató. Léteznek ennél jóval Technic-szerűbb alkotások is, mint például ez a Corvette szuperautó váltóval, motorral, felfüggesztéssel, ahogy kell. Jurgen Krooshoop alkotásához az útmutató letölthető innen:



Vagy ez a Pilatus PC-21-es repülő, amely a TechnicBRICKs-en is szerepelt, Ismaël (Khan) Juhoor alkotása (letölthető innen).


Bár ezek az modellek nagyon profik, jellemzően komoly előkészületek után lehet csak otthon elkészíteni őket. Az alkatrészlista általában elérhető, de több, mint valószínű, hogy nem lesz meg minden darab egyben, és újabbakat kell beszerezni.

Aki egyszerűen csak játszani szeretne, Peter Sprogis alkotásai között sok olyan van, amelyeknek a megépítéséhez elég egyetlen LEGO Creator készlettel, például a 4939-es, 5867-es, 6743-mas vagy 6913-mas. Mint például ez a kisteherautó:



Szerintem a Rebrickable az egyik legjópofább dolog, ami a LEGO-val történt az utóbbi években. Az oldal nem túl gyors, és az érdekes alkotások felfedezésében lehetne segítőkészebb, de a sok profi alkotás egy helyen számomra mégis a legérdekesebb helyek egyikévé teszi.