A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motor. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 15., péntek

Lego 8422 Versenymotor

Amikor gyerekként Legóval és Technic-kel kezdtem foglalkozni, elsősorban az autók érdekeltek. Megvolt a saját közepes modellem, és nyálcsorgatva néztem azokat a Nagy Autókat, amikhez mostanában már gyűjtőként tekintek. Miközben az aukciós oldalakat böngésztem egy-egy modell után kutatva, néha olyanokat is észrevettem, amit addig nem. Mint például ezt a 8422-es versenymotort - a képeken hamar megfogott a szépsége. Mivel kevésbé népszerű, egész olcsón hozzá lehetett jutni, ha jól emlékszem, 4000 Ft körül volt átszámolva.


A készlet nem az első és nem is az utolsó a Lego-motorok sorában - egy nap szeretnék róluk történeti áttekintést írni. Ez a motor 1995-ben jelent meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy a Technic legtörékenyebb időszakából. Ekkor még nem használtak pöcöknélküli elemeket, viszont rengeteg fogazott szorító és fogazott könyökelem volt használatban, amelyek nem bizonyultak tartósnak.


Sajnos ez a motoron is meglátszik. Rettenetes cigarettaszaga volt, úgyhogy az asszony azonnal bevetette a harisnyában kimosogatós trükköt. A szagot elvette, de a színt nem -  a fehér elemek jól láthatóan megsárgultak. Amelyiket lehetett, kifelé fordítottam, de ezt nem mindenhol volt megoldható. A sok napfény hatására az amúgy is törékeny elemek nagyon rideggé váltak, ami a megérkezéskor nem repedt el, az elrepedt összerakáskor. Szerencsére volt raktáron egy pár Technic alkatrész, amivel ki tudtam pótolni a hiányzóakat.


Maga a motor amúgy hangulatos. Az autókhoz mérve nem túl nagy, és kevesebb elemből is áll. A kormányzás a motorokon megszokott módon működik. A felfüggesztés elöl-hátul rugózik, hátul a szokásos, puhábbik kis rugók vannak, elöl pedig az a fajta nagyobb, amivel főleg motorokon találkozhatunk. A hátsó kerék lánccal és fogaskerekekkel kapcsolódik a V2-es motorhoz.


Említésre méltó részlet még az üzemanyagtank és a nyereg mögötti rész játékos kidolgozottsága. Természetesen a lábtámasz mellett kihajtható támasz is. A tervező nem hanyagolta el a világítást és a hátsó rendszámtáblát sem,  mindezzel együtt az összbenyomás jóval közelebb áll egy igazi motorhoz, mint más Technic modellek esetében.

Összességében a törékeny alkatrészek ellenére nem bántam meg, a motorok rajongóinak feltétlenül ajánlom!

Ez a bejegyzés a motorteszt.com oldalon is megtekinthető - igazi motorok rajongóinak mindenképpen ajánlom!

2009. július 9., csütörtök

Dömping

Mostanában elárasztanak a Lego készletek. Már volt szó azokról, amit születésnapra kaptam, és a 8865-ös Technic autó sem tűnt el a süllyesztőben, de egyelőre sok-sok kilométer választ el a kockáktól - ígérem, hamarosan sorra kerül.

Ezzel azonban még nincs vége a sornak - sikerült közben egy 8448-as sportkocsira is szert tenni. Már említettem ambícióimat, hogy megszerezzem a Nagy Autó sorozat darbajait - nos, ez egy újabb a sorban. Egyelőre itt tart a dolog:
853 (1977),
8860 (1980)8865 (1988)?, 8880 (1994), 8448 (1999).

Elkezdtem már összerakni, de a dokumentálás egy kis időt vesz igénybe - ígérem, napokon belül sorra kerül az első beszámoló.

Ezzel azonban még mindig nincs vége a sornak... Akadt ugyanis egy 8422-es számú motor is, ami arra vár, hogy összeépítsem és beszámoljak róla. Azt hiszem, minden eddigi vásárlásom közül ez hozta a legmeglepőbb tapasztalatokat. Vettem már használt készletet teljes garanciával, amihez utánam küldték a hiányzó kockákat. Vettem olyat, ami szét volt szedve, olyat is, ami össze volt rakva, de ami ezzel a motorral történt, arra nem számítottam. Összerakva, teljesen bezacskózva érkezett. Már amikor kinyitottam, gyanús volt, hogy azok a sárga alkatrészek mintha eredetileg fehérek lettek volna. De hogy mindemellett annyira büdös bagószaga volt, hogy ki kellett tenni a teraszra ?!? :) Hát, ez van. Mindig látok valami újat :)

Remélem, hamarosan sikerül szalonképessé tenni, hogy beszámolhassak róla.

2008. december 27., szombat

858 Lego Motorok

A minap böngészgettem régi Lego készletek leírását, és megakadt a szemem a 858-as (vagy 8858-as) néven ismert "Lego motorok" készleten. Igazi csemege a nagy Technic autókról szóló sorozathoz - ugyan nem lehet belőle autót összerakni, csak motort, abból viszont minden addiginál nagyobbat és részletesebbet. A készlet 1980-ban jelent meg, és nem kevesebb, mint 6 darab régi stílusú (vagyis 2x2 bütykös) dugattyút tartalmaz. Ennek megfelelően lehet belőle 6-hengeres V motort vagy akár boxert is építeni - ez több henger, mint bármelyik nagy autóé! A leírás címlapján pedig látható egy háromhengeres is, igazi csemege - minden más általam ismert Lego készlettől eltérően ebben a motorban vannak szelepek is. Ejha!
Ebben a galériában pedig jópár fénykép illusztrálja a különböző motorokat.

2008. november 23., vasárnap

Motor és dugattyúk még

A hajtásláncról szóló bejegyzésben már volt szó a régi fajta dugattyúkról. Ezek nagyok (2x2 pöcök), így még a legnagyobb Technic modellekben sem volt több, mint 4 henger, különféle elrendezésben: soros, V, boxer. További baj, hogy a legkisebb Technic modellekbe teljesen esélytelen volt ilyesmit belezsúfolni.

Erre találták ki a speciális dugattyúelemeket. Az előddel elletétben sok különleges darabra van szükség: dugattyú, hajtókar, főtengelydarab, és persze maga a henger. A kisebb elemekkel az egész henger mérete 2x2 pöcök, ami jóval tömörebb építést tesz lehetővé - vagy ugyanannyi helyre jóval több hengert. Így már nincs akadálya akár egy V10-es motor megépítésének sem. Az elemek 1991 óta szerepelnek a kínálatban.

Ez a motor a 8458-as Ezüst Bajnok versenyautóból származik:
A felül levő szürke csövecskék csak esztétikai szerepet töltenek be. Az átlátszó hengerek miatt sejthető az is, hogy mi van a belsejében, de nézzük meg alulról is:


Más modellektől eltérően az egész motor könnyen kiépíthető az autóból, a baloldali kis fogaskerékkel kapcsolódik a hajtáslánc többi eleméhez. Ugyanez egy kicsit jobban szétszedve:
És most lássuk mozgás közben:



Több kép a blog albumában.

(x) Használt motor vásárláshoz kattints ide.