2008. november 9., vasárnap

Hajtáslánc

Az előző részekben már sok szó esett a Technic autókban szereplő "motorról" és a hajtáslánc egyéb elemeiről, most ezekről lesz szó. Pontosabban a dugattyúkról és társairól - létezik villanymotor is, de arról majd máskor.

Szóval motor. Az elnevezés persze kicsit túlzó, igazából arról van szó, hogy amikor az autót toljuk, akkor a dugattyúk mozognak a hengerekben. Egy igazi robbanómotorban persze ennél sokkal több van, pl. szelepek, bütyköstengyely és az ezeket hajtó vezérműszíj, de egy vérbeli Technic rajongó számára ezek már szükségtelen járulékos apróságok.

Úgy 1991-ig a motorban 2x2 pöckös dugattyú szolgált. Egy ilyen típusú motorhoz kétféle speciális alkatrészre volt szükség: magára a dugattyúra, illetve a fogaskerékre, amelybe a közepén kívül eltolva is lehetett tengelyt dugni. Ettől eltekintve csak tengelyeket, csatlakozókat és hagyományos Lego idomokat igényelt:

Mint az látható, az így felépített motor elég helyigényes. A kisebb modellekben jellemzően egyhengeres szolgált, és még a csúcsmodellekben sem volt sosem több 4 hengernél - volt belőle viszont soros, boxer és V elrendezésű is. Itt egy kéthengeres soros látható:


Mint más alkatrészeknél, itt is akadtak gyenge pontok. A lenti képen látszik, hogy a fogaskerekek egy darabja gyakran kitört az eltolt tengelyeknél levő lyukaknál.

A jobb oldali, sötétebb 2008-as fogaskerékben el is hagyták a lyukakat - a későbbi speciális dugattyúelemek miatt nincs rá szükség, és így kevésbé sérülékenyek.

Ráadásként lássunk egy differenciálművet. A dugattyúhoz hasonlóan itt is különleges elemre, egy fogaskerékkel egybeépített házra van szükség. A belsejében levő 4 fogaskerék közül igazából 3 is elég, és vannak olyan modellek, amelyeken el is hagyták.

Az itt látható differenciál ház 1994-ig volt forgalomban. A képen nem látszik, jól, de lényeges, hogy a kétoldalt kimenő tengelyek a házhoz képest szabadon elfordulhatnak. Ilyen differenciálmű található a nagy autókban, a kisebbeket pedig jellemzően úgy oldották meg, hogy a motor csak az egyik hajtott kerékhez volt csatlakoztatva, mivel gyakran így lehetett elkerülni a motorban levő sérülékeny fogaskerekek feszülését.



További képek a blog képei között.

Mint mindent, ezt is folytatjuk majd az új típusú dugattyúelemekkel, sebességváltóval és társaikkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése