2012. december 30., vasárnap

2012

Lassan az év végéhez érünk, lássuk, mi sült ki 2012-ből!

Idén mindössze 21 bejegyzéssel gyarapodott a blog, ami kevesebb, mint szerettem volna. De bizonyára észrevettétek, hogy egy ideje próbálom a heti rendszerességgel fellőni az új témákat, reményeim szerint sikerül megtartani a lendületet az új évben is.

De ennél jóval fontosabb események történtek idén a magyar LEGO-blogoszférában. Először is, 2012 május 25-én elkövette utolsó bejegyzését a kockagyar.blog.hu. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a legnépszerűbb magyar LEGO blogról volt szó. Szerintem most, hogy már 7 hónapja nem frissült, még mindig többen olvassák, mint a második legnépszerűbbet. A leállással egy kicsi a www.kockak.hu-ból is elveszett: az utóbbi két évben 60 blogbejegyzést sikerült összehoznom a kockagyáron.


Következzen egy rövid válogatás a legérdekesebbekből, amelyekre valószínűleg sosem került sor a kockagyar.blog.hu, és egyszemélyes motorja, tutuka nélkül.

Leginkább az interjúkra vagyok büszke. A kockagyár révén két híres LEGO építővel is sikerült kapcsolatba lépnem. Mad Physicist online válaszolt kérdéseimre, amelyből annyira sok volt, hogy egy második rész is kikerekedett belőle. Legomonster-rel pedig Lehi személyesen is találkozott. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy ez az interjú eddigi újságírói munkásságom csúcsa, kösz kockagyár, és kösz Lehi, nélkületek nem ment volna!


Szerintem különösen jól sikerült és sok kommentet kapott a Bricklinkről készült sorozat is: a 0. részben a kockák és színek azonosítását, az 1. részben nézelődést, vásárlást tekintettük át, a 2. rész a Wanted List-ről szólt, a 3. részben pedig tapasztalatokat osztottunk meg a kommentelőkkel együtt. Ez utóbbi egyébként egyéni csúcs, 58 kommentet kapott.

Egy ártatlanul indult Brandenburgi Kapu végigjátszás eredményeként az olvasókkal együtt megépítettünk számtalan magyar híres épületet, kezdve a Hősök terétől egészen a Debreceni nagytemplomon át az Egri Bazilikáig. A végén persze a lendület a saját parlamentemet is elhozta.


Az biztos, hogy a kockagyár nélkül kevesebb lett a magyar LEGO-Internet. Szerencsére Tutukát arról sikerült lebeszélni, hogy hirtelen felindulásában letörölje az egészet, így a legalább az eddigi bejegyzések megmaradtak az utókornak.

Ezzel együtt a világháló magyar része nem marad ellátatlanul. Először is, 2012 februárban elindult a KLIKK blog. A srácok egyelőre nagyon lelkesnek tűnnek, a posztok kitartóan frissülnek, LEGO rajongóknak mindenképpen ajánlom.

Személyes kedvencem a Kockageneráció blog is - az egykori kockagyáros szerzőgárdából Rékocs volt a legkevésbé képes megállni az írást, 2012 június óta rendszeresen küldi a friss posztokat. Külön érdekesség depi bejegyzései, aki építéssel próbákozik, nem is rosszul.

2013 persze lesz a kockak.hu-n is. Tervezem tartani az eddig lendületet. És ami a legfontosabb, egészen biztosan lesznek új alkotások, érdemes lesz ide hangolódni!

Addig is LEGO-ban gazdag 2013-mat mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. This monitoring is carried out to supervise the operating strategy of the CNC milling, whether it is operating nicely or there is victoria secret panties a disturbance so that the operator can discover out about it by way of monitoring. More particularly, our gender-based cultural conditioning reinforces that women play coy and men must push or simply take what they want. Consent tradition by comparison assumes that “no” means “no” and provides of us the accountability to take control of their desire if they want something. If someone says no and means sure, then it’s on them to alter their approach, or to negotiate CNC with you beforehand. Respecting people’s ability to say “no” allows of us to enthusiastically prolong their “yes”.

    VálaszTörlés