2009. május 2., szombat

Lego Digital Designer

Már volt szó arról a blogon, hogyan lehet kockák helyett számítógéppel legózni, említettük az LDraw-ot és az SR 3D Buildert. Jöjjön most, aminek jönnie kell, a virtuális építés alfája és omegája, a Lego Digital Designer, vagy röviden LDD.

A többiekhez képest fontos különbség, hogy az LDD a Lego saját, hivatalos terméke, ingyen letölthető az ldd.lego.com oldalról. A már említett programokkal ellentétben nem nyílt forráskódú, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Hátrány, hogy nem lehet buherálni, nem lehet bele új alkatrészeket tenni, be kell érnünk azzal, amit adnak hozzá (pontosabban, amit letölt a lego.com-ról). Előny, hogy a buherálásra nincs is szükség - egyszerűen csak telepítjük és működik (netkapcsolat nem árt). További előny, hogy jól összeépítették a Lego többi szolgáltatásával - amit virtuálisan megépítünk, néhány kattintással feltölthetjük a nyilvános galériába, és egyből megvehetjük a szükséges kockákat is (sajnos ez Magyarországon nem megy - nesze neked EU).

Miben más, mint a többiek:
  • Már építés közben fotorealisztikusan látszik a modellünk.
  • Az LDD modellezi az elemek fizikáját. Kockákat csak olyan helyre tehetünk, ahol elfér, tudjuk forgatni, összeépített elemeket kiválasztani, stb. Fogaskerekek mozgásáról azonban nincs szó.
  • A kész modellt tetszés szerint mozgathatjuk, különböző hátterek előtt képeket készíthetünk róla. Mivel a programba van építve, kényelmes, viszont nem lesznek olyan szépek a képek, mint az LDraw - Pov-Ray duóval.
  • Egy kattintás és némi gondolkozás után akár építési útmutatót is készít, igazi Lego stílusban. Nagyon jól jön, ha szeretnénk megvenni és megépíteni.
A szabad-szoftver hívők körében biztosan gyűjtök pár rosszpontot, de azt kell hogy mondjam, az LDD könnyebben kezelhető, mint például az LDraw. Aki először szeretne építkezni, ezt ajánlom.

Teljes útmutató helyett álljon itt egy kedvcsináló:

Indítás után először is választanunk kell, hogy a Factory, Mindstorms vagy Creator kockákból építünk. A Factory-ból készülteket szerencsésebb országokban meg lehet rendelni online, a többit nem. Ha ez megvan, választhatunk félkész modellek, üres lap és saját korábbi modelljeink közül.

A képernyő bal oldalán látszanak a kockák - jellemzően nem minden kocka van minden színben, ez kicsit korlátoz. Technic-szerű elemek csak elvétve akadnak, leginkább a City-stílusú építés kellékei vannak meg.

Az új elemeket az egérrel tudjuk elhelyezni, a kurzorgombokkal pedig forgatni. A program segít az új kockákat a meglevőekhez illeszteni. A Tool Box-ban az alábbi eszközöket találjuk:
  • Select (kiválasztás). A kiválasztott elemeket ugyanúgy lehet mozgatni, forgatni, mint az új elemeket. Választhatunk kockákat egyesével, téglalapon belül, az összes csatlakozó elemet, szín alapján, stb.
  • Clone (másolás). Gátlástalanul másolhatunk, többszörözhetünk - amíg meg nem rendeljük, nem kerül semmibe.
  • Hinge (forgatás). Forgatható alkatrészek pozícióját lehet beállítani: propeller, kerék, emberke végtagjai, stb.
  • Paint (színezés). Ha az adott elem elérhető más színben, átszínezhetjük.
  • Delete (törlés).
  • Screen shot (Kép készítése).
Kis gyakorlással könnyen eljuthatunk idáig:

Ha ez megvan, átválthatunk View mode-ba, nézegethetjük és képeket készíthetünk róla:

Building guide mode-ban pedig építési útmutatót is kapunk, amit akár HTML-ként le is menthetünk:

Ha kész vagyunk, online regisztráció után feltölthetjük a modellünket a factory.lego.com-ra. Szerencsésebb országban lakók pedig házhoz is rendelhetik - eddigi tapasztalataim alapján nem volt drágább, mint egy ugyanannyi kockából álló gyári készlet.

Végül néhány tapasztalat:
  • A program nem enged úgy építeni, ahogy szerinte nem férnek el a kockák. De van néhány határeset, amikor a valóságban még elfér, a program szerint már nem - ez néha zavaró.
  • Nagyobb modelleknél előfordulhat, hogy az építés közben bekerülő apró pontatlanságok miatt bizonyos kockákat váratlanul nem tudunk összeilleszteni. Nekem pl. sikerült vele olyan modellt lementeni, amit aztán nem engedett visszatölteni emiatt.
  • A Factory-ban elérhető kockák idővel változnak, így könnyen előfordulhat, hogy egy megépített modellből régebben tudtunk rendelni, ma már nem.
  • Különösebben nagy modelleknél az építési útmutató elkészítése percekig is eltarthat.
  • Nagy modelleknél gyakran hasznos lenne a "tükrözés funkció" - ebben sajnos gyengébb, mint például az S3 3D Builder.
Szokás szerint még néhány kép az albumban. Jó legózást!

2 megjegyzés:

  1. ömm... nekem az LDraw műxik (csoda xD) és abban vannak technik elemek... csak kicsit bonyolult...

    VálaszTörlés
  2. Jó kis program, csak nem értem, hogy miért kell belőle időnként különféle elemeket eltüntetnie a készítőknek? Szóval, nem hogy bővülne, de szerintem egyre gyengébb, már ami az elemválasztékot illeti. Azt sem értem, hogy miért nincs minden elem minden színben, vagy miért nem úgy készítették el a programot, hogy az elemeket magam tudom beszínezni a kívánt színre?
    Az is hátrány, hogy nem lehet (régebbi vagy újabb) elemeket importálni a programba.
    Mondok egy példát...szereztem egy ldd file-t, egy Star Wars-os robot csapatszállító tankot. A robotok fejét a program kiválóan megjeleníti, de mégsincs benne a választható elemek közt és nem is lehet bemásolni. :( Szóval minden előnye mellett volna még mit fejleszteni a progin.

    VálaszTörlés